2018. november 1.
2018. november 1.
Kiadó-Szerkesztő: Kaskötő István, Kamarás Klára
A
MERCATOR STÚDIÓ
kiadásában megjelent
e-könyvek innen is nyithatók

Bittner János: Rohanj!
Fetykó Judit: A kapun túl
Fetykó Judit: Ablakvitéz
Fetykó Judit: Epreskert
G. Ferenczy Hanna:
A kereszt árnyékában
G. Ferenczy Hanna:
Túl a netovábbon
Kamarás Klára: Álmok útján
Kamarás Klára: Letenyei fák
Sárközi László: Csikágó
Sárközi László: Hellén szerenád
Pápay Aranka: Örvények felett

A MEK-ről letölthető művek

Albert Lörincz Márton: Törtarany.
Albert Lörincz Márton: Kronosz kövei
Bodó Csiba Gizella: Válogatott versek
Bodó Csiba Gizella: Hoztam olajágat.
Fetykó Judit: Az úton
Fetykó Judit: Hársfanyereg
Fetykó Judit: Sarokház
Fetykó Judit: Magánosok klubja
Kamarás Klára: Anica
Kamarás Klára: Arcok a múltból
KamarásKlára: Álmok asszonya
Kamarás Klára: Derűlt égből…
Kamarás Klára: Mária lányai
Kamarás Klára: Miböl lesz a cserebogár
Kamarás Klára: Napraforgók
Kamarás Klára: Orchideák
Kamarás Klára: Pepita füzetek
Kő-Szabó Imre: Életfotók betűkkel írva
Kő-Szabó Imre:
P. Horkai Feri kocsmája
Lelkes Miklós:
Én már a nyárba vágyom át...
Nógrádi Gábor: Itt éltünk és haltunk
Ódor György: Magaddal szemben
Péter Erika: Túlhordott ölelés
Végh Sándor: A csend hangjai

Munkatársaink Honlapjai

Bodó Csiba Gizella
Csepeli Szabó Béla
Kamarás Klára
Kaskötő István
Ketykó István
Köves József
Nógrádi Gábor
Pápay Aranka
Péter Erika

Ajánlott Honlapok

Ezredvég
HETEDIK
Irodalmi Epreskert
Koday László
Magyar Elektronikus Könyvtár





KÖNYVAJÁNLÓ
TARTALOM
Boldog vagyok, hogy kortársa lehettem
Tersánszkynak, Ladányinak és néhány
hónapig József Attilának is.
Boldog vagyok, hogy láttam ezt a népet
kinyílni rom-hegyek csúcsán gyopáros
szívóssággal még rosszkedvünk telén is.
Boldog vagyok, hogy tanúja lehettem
annak a történelmi mozdulatnak,
mely azokat próbálta felemelni,
kiket porig alázott s megtiport a
századokon átcsörtető szegénység.

A háborúk, gazságok ellenére
nem szégyellem, hogy a huszadik század
költője voltam, amikor e földön
korántsem volt lángoszlop már a dalnok,
legföljebb rőzsetűz a melegedni
vágyó didergők millióinak
szolgálatában – ám sok köszönet
nem volt ezért azok között, akiknek
fárasztó volt a szent fa pengetése,
ezért gyújtóssá felaprítva önnön
pecsenyéjüket sütve eltüzelték.

Ki mondja meg, hogy kell-e rőzseláng ott,
hol hulladékot égetnek a pusztán?
Ki mondja meg, hogy mit tehet a költő
egy kiszámíthatatlan ezredévnek
legelején, hisz végét járja minden,
amiért érdemes volt verset írni!

Ki mondja meg, lesz-e porig lehajló
mozdulata még a történelemnek?



BARANYI FERENC
EPIPROLÓGUS
A tunnyadtan tespedő tanya körül
lustán hullámzik a forró levegő;
kontúr nélküli képek villódznak
mint egy részeges piktor remegő
kézzel dühödten felkent vázlata.

A satnya szilvafa csüggedten elvetéli
ráncosra aszott gyümölcsét kedvetlenül
a homokot forgató áporodott szélben;
rozsdás kútlánc csikorog rendületlenül
és mi itt állunk az udvaron utoljára,
mint komédiás a végszavára várva.

Keservesen kuporgatott krajcárjainkat
úri gőggel szórjuk a pénztáros elé:
„Másodosztály, elég csak oda”
és hozzátesszük gondolatban:
„elmenni innét, mindegy, hogy hova”.

Szavunk elhagyott kútláncként csikordul,
szemünk homályos, mint egy ballada.

Kajuk Gyula
Menekülők
Brahms
Symphony No:3
Alaegretto
Ugyan hová lett a fákról
a temérdek zöld levél?
S hová lesz majd susogásuk,
ha mindegyikük földet ér?

Elbúcsúznak ágaiktól,
s int a sok elsárgult levél;
mily sok szín és mennyi forma,
mit fest az Ősz, ki nem henyél.

Ő lett volna az a művész,
ki minden évben alkotott?
Övé vajh e színpaletta,
vagy csak a nyár búcsúzkodott?

Áldott legyen mindörökre,
ki ilyen csodát alkotott,
aranybarna falevelet,
és ennyi sok színt: elhozott.

Sebzett vadak vergődnek át a réten,
riadt szemekben álmok égnek el.
A nyár a fűre halni roskad éppen,
a szél a fákra szürke fényt lehel.

És túl a dombon gyűrt szirmok hevernek,
a nap se rajzol bájolgó csodát,
szeplőnyi foltján egykorvolt jeleknek
csak néhány félénk ábrándot fog át.

Nyirkos kövek gurulnak szét a hegyről,
csend lesz, mint ott, hol élők sincsenek.
Odébb a tornyok néma árnya megdől,
s a tájra könnyet felhők hintenek.

Vacogva ért földet a tűsarkú hajnal,
didergő bokrokra palástot adott.
Hófehér nászruhát öltöttek a fűzfák,
s a ledér kerítés új ruhát kapott.

Meztelen szűztestét eltakarta a dér,
selyemcipőjére rozsdás vér fagyott.
Szép csipkés uszályát szélleányok húzták,
s jégvirágot szórtak ittas csillagok.

ráncaim fénylő ábrák
vésve virulnak rajtam
tört lelkem sínbe rakják
pedig tagadtam csaltam
hajlékot hazát hatszor
a hetedik igazát
lesve gyermeki dacból
miértek kék madarát
félve lelőttem százat
a félhomály félholtra
gyógyít barát a bánat
fényt festek a Félholdra

A szavak, -

mint ősszel a levelek,
lehulltak,
tovaszálltak.

Elengedték az ágak.

Maradt, ami volt:
sötét, sár, köd.
meg a csönd.

Örökre!

Néha a szél
leng el fölötte.

November

Mint elpattant
gyöngysor a bársonyán, -

az égen

szakadt vadliba-jajok
peregnek szét

a szélben.




A forró pálmák végre hűvös
égbe mártják napszítta fejüket,
a földre zuhantan
fenyő toboz, ha koppan,
az arra sétáló szinte megijed
a hangtól, ám a táj lenyűgöz,
ahogyan színpompás vitorláik kibontják
az őszi levelek, e könnyű légi bárkák.

Moha tapétás előszoba vezet
a pók fonálon lengő otthonába.
Mókus ebédre hull a makk,
krizantém szirmok hullanak.
Áttört, homályos fényű pára
az alkonyégen megremeg,
ahogyan színpompás vitorláik kibontják
az őszi levelek, e könnyű légi bárkák.

Jártál már az őszi Zalában?
Gyönyörködtél-e már e tájban?
Gyere velem és elmesélem, milyen
az ezernyi színben pompázó erdőben.
Vastag avar alatt megbúvó apró lények
zöld, sárga, piros és barna falevélben
téli menedéket kereső állatok, növények.
Látod, amott egy mókus rejtené a makkot,
fészkéről-fészkére ugrálva kapkod.
Télre úgyis elfelejti, melyikbe dugta
a kis aranyos, de jámboran butuska.
Halk nesz hallik s most egy őz ugrik,
rozsda színével a bokrok közt megbújik.
Kíváncsian lesi, ki a látogató, ki
e szentélyt lépteivel megzavarja.
Madarak- kik maradtak- vígan lakomáznak
pondrót, bogarat, s amit még találnak.
A langymeleg napfény áthatol az erdőn
sűrű tölgyek közt azért még utat tör.
Lágy szellő játszik a hulló falevéllel,
pörgeti, forgatja mielőtt földet érne.
Lassan homály borul a zalai erdőre,
hamar itt az est, hát sietni kéne,
mert a sötét a nagyvadak rejteke.
Nem zavarunk tovább, búcsút intünk az
öreg fáknak, s a fák között élő ezer csodának.

Az érdekel: milyen dobozban élünk?
Meddig terjednek falai?  Reményünk
mi viszi át mindig reménytelenbe,
s vet árnyékot a fényvágyú szemekre?

Őszút. Piros bogyók, az ingó ágak
díszecskéi. A szélmellű vasárnap
felhők félsötét ablakát kinyitja,
s madárhangot pontoz a pillanatra.

Őszút. Látszat. Szűkül az ösvény. Mennyi
jel sejteti, hogy nincsen hová menni
e dobozban! Föld-, s égfalak közt ének
ígért bár egykor új, kedves vidéket.

Kedves vidéket, más tájat, s a zászlók
oly közelt hoztak: messzeségbe látót,
más tájra látót, mely a tájak Tája...
...ma is e Tájnak vagyok katonája.

Rongyos a mundér, gonosz tüske tépte...
Hány tőr várta, hogy szívemet elérje!
Rongyos a mundér,  -  de talán jobb volna
más, rossz sereghez hozzáaljasodva?!

Menekülhetek kényszerbe bezártan?
Idegen táj ez,  -  de szívhoni vágyam.
Idegen táj ez, már egyre sötétebb.
Félelme fent egy csillagtalan égnek.

Feketülnek és ingóbbak az ágak.
Megtaszít egy-egy szélmellű vasárnap.
Lehet: vihar lesz, tél korbácsa csattan,
s több látó lesz tűztükör-villanatban.

Talán több lesz,  -  de elég lesz egy égnek,
csillagosnak, mely bűnöket eléget
e dobozban, s faláról vérnek, könnynek
nem csak régi búk, kudarcok köszönnek?


M. Laurens
ŐSZI LEVELEK
Kolev András
Ősszel
Nagy Antal Róbert
Őszidőben
Lelkes Miklós
Az érdekel...
Soós József
November
Bokros Márta
Őszvégi séta
Rimai Skoda Edina
Zalai ősz
Péter Erika
Dérnász
Click here to add text.
A. Turi Zsuzsa: Úgyis eljönnek
Albert Lőrincz Márton: Betyárének
Asperján György: Fogyatékos galaxis
benczes s. gábor: a vakondok álma
Bodó Csiba Gizella: Régi újságképek
Dél Tamás: Bohóckodás
Demeter Zsolt: mosolyoddal
Fetykó Judit: naplóolvasás
Fövényi Sándor: Üvöltsetek
Hajnal Éva: Három haiku
Thamássy Nagy Géza:
A hajnalt csak veled
Jóna Dávid: jól vagyok
Köves József: Filozófiám
Márkus László: Temegén
Nyakó Attila: A nagy zabálás
Pethes Mária: Egyensúly
Ricza István: Irodalmi faló
Szegő Judit: Csöves Rómeó és Júlia
Tiszai P. Imre: Kényszerpályán
Vercsek Györgyi: Ne mondd


1. oldal
próza, versek
2. oldal
próza, versek
3. oldal
mikroszkóp
4. oldal
klasszikusaink
5. oldal
műhely
Köves József rovata
Tóth Árpád versei
Ferenczfi János rovata